kulichlaci.jpg

Kép: V.Krasznica Melitta/Új Szó

Hosszú és zavaros ügymenetet követően végül pont került a gútai idősek otthona igazgató személye körül kialakult botrány végére. Kezdődött azzal, hogy az illetékes bizottság idén nyáron úgy határozott, bizalmatlansági szavazást eszközöl Kulich László, igazgató ellen, mivel állításuk szerint szakmailag alkalmatlan a pozíció betöltésére. Hogy ezt mégis mire alapozták? Nos, a bizottsági jegyzőkönyv szerint sok visszás állapotról kaptak információt a tagok, és a biztosság elnöke, dr. Viola Miklós többször összeszólalkozott az érintettel, minek következtében személyes okok is közrejátszhattak az igazgató úr elleni bizalmatlansági szavazás beterjesztéséhez.

Részletek a tovább mögött!

Az ominózus bizottsági ülésen megíródott egy levél, amelynek tartalma igencsak megosztó volt. Itt több, összetett kérdéskörről is szó esik, kezdve az intézmény vezetéséből adódó feladatok hiányosságaitól, a belső dokumentáció vezetésének visszásságairól, a betegellátásról, de még arról is ír Viola, hogy Kulich felelőtlen tevékenységével közvetetten hozzájárulhatott egy lakó halálához. Mindezeket Viola mások elmondása alapján vetette papírra, illetve kifogásként az igazgató személyének bizonyos tulajdonságaira való rávilágítással érvelt.

Kulich nem hagyta annyiban a dolgot és hosszas utánajárás és nyomozás közben végül megkapta Viola levelét, ami lezárva volt a jegyzőkönyv mellékleteként. Elolvasása után nyilván az első felháborodást követően összeszedett és következetes válaszlevelet fogalmazott, amelyben részletekbe menően, tárgyilagosan, ám keményen és higgadtan válaszolt. Ezt a levelet, talán taktikai okokból aztán szétküldte az önkormányzat független képviselőinek, feltételezve valamilyen szimpátia kiváltását, illetve megelőzve egy bizonyos lejárató kampány további terjedését.

Ennek az az érdekessége, hogy a levelet azelőtt sikerült kézbesítenie, hogy a képviselők tudomást szereztek volna Viola úr személyeskedést sem nélkülöző leveléről. Előzmények ITT.

Ha összehasonlítanánk a két levelet, egyértelműen kitűnik, hogy Kulich levele tárgyilagos és tényszerű, és még a helyesírással sincs gond. Míg Viola láthatóan szenvedélytől sem mentes, és néha már-már a rágalom határát súroló szövegével operál. Nem mellesleg pedig olyan értesüléseken alapszik, amelyeket láthatóan nem ellenőrizett. Talán se ideje, se kedve nem volt, vagy pedig éppen kapóra jöttek ezek a zavaros panaszok ahhoz, hogy a kezdeti személyes nézetkülönbségekből olyan ügyet kovácsol, aminek más megoldás híján csak az igazgató leváltása lehet.

Ehhez viszont kellett Kulich természete, aminek felvázolásához sokat tett a kirúgott főnővér vallomása és támadó jellegű megnyilvánulása gyakorlatilag minden területen.

De az egész ügynek mégsem a medializálás tett be, mint ahogyan azt Horváth Árpád polgármester a szeptemberi önkormányzati ülésen elmondta, hanem éppen Kulich meggondolatlannak tűnő tettei... Lehet szépíteni, meg eltussolni bizonyos dolgokat, ám a tények még attól tények maradnak. És ahogy legutóbb a polgármester fogalmazott: kicsúszott az igazgató kezéből az irányítás és bevitte a magánéleti gondjait az általa vezetett intézmény falai közé.

Nem ez lett volna az első eset, és nem is most kezdődtek a bajok, ez inkább egyfajta kicsúcsosodása volt a felszín alatt fortyogó dolgoknak. Az elsősorban magánéleti problémák meg nem oldása végül olyan méreteket öltött, hogy több ember életére is hatással lettek, mi több, városi gonddá terebélyesedett.

Nem volt könnyű helyzetben a polgármester, akinek hatáskörében volt az igazgató visszahívásáról szóló javaslat beterjesztése. Azért sem volt könnyű, mivel az információk sokszor zűrzavaros forgatagában képtelen volt kiigazodni és éppen ezért szeptemberben még nem terjesztette a képviselők elé az igazgató visszahívását szorgalmazó javaslatát. Úgy tűnt, hogy megpróbálja kézbe venni a dolgokat, segítőkkel szerette volna körbevenni magát, hogy megbizonyosodjon az állítások valódiságáról és ezért személyesen próbált az ügy végére járni.

Ám minél inkább halasztotta a döntéshozatalt és minél inkább próbálta házon belül intézni az ügyet, az annál jobban kelt önálló életre. Időközben a szociális bizottság hónapról hónapra foglalkozott a kérdéskörrel, ezzel is terítéken tartva a témát. Szakértői javaslatokat hoztak, amelyekben határozottan hangsúlyozzák a nyári döntésüket, miszerint le kell váltani Kulichot a pozíciójából.

Nemcsak diplomáciai, hanem demokratikus eszközöket is felhasználva kihasználták Kulich azon gyengeségét, hogy nem tudja kellőképpen megoldani magánjellegű dolgait. S ez tökéletesen megfelelt arra, hogy valamilyen okot találva visszahívják tisztségéből. Kulich se hagyta magát, és minden téren megpróbálta fényezni magát és tevékenységét, tanúkat keresett, akik alátámasztják tevékenységének létjogosultságát, magát egy olyan fényben tüntetni, amit már egyre kevesebben hittek és hisznek el. Hiszen az ártatlannak nem kell bizonygatnia ártatlanságát. Átesett a ló túloldalára, erőteljesen és néha görcsösen próbált ragaszkodni posztjához, ugyanakkor tisztában lehetett vele, a szél ellen ugyan lehet, de nem érdemes pisilni.

Így járt Kulich László: a sok erőlködéstől bizony vizelettel teli lett a nadrágja. Tetszik vagy sem, és lehet, patetikusan értelmezhető: a jelenlegi helyzetet nem más, csakis maga idézte elő, és lehet másra mutogatni és haragudni, de ha igazán a szívére teszi a kezét, akkor egyértelműen kisejlik, hogy mindezt önmagának okozta. Azzal, hogy még csírájába nem sikerült elfojtania a magánéletében keletkező egyre nagyobb problémát.

Olyannyira elhatalmasodott ez az ügy, hogy Kulich megbetegedett, meghurcolták a nevét, ráment a magánélete és apja elmondása szerint depresszióba esett, orvosi kezelés alatt áll. Úgy tűnik, túl sok minden történt, illetve éppenhogy minden egyszerre történt... Talán nem lenne rossz elgondolkodni és az is meglehet, hogy kipihenve és racionális érvekkel alátámasztott döntést hozva levegőváltozás után nézni. Önmaga miatt...

A polgármester hosszas töprengés és utánajárás után úgy határozott, képtelen megoldani a helyzetet és az önkormányzat segítségét kérte: beterjesztette az igazgató leváltására irányuló javaslatát. Ezzel gyakorlatilag eldöntötte, nem lát más kiutat az egészből, csupán a leváltását az igazgatónak.

A képviselők pedig készségesen vagy kényszeredetten (egyeseken látszódott, nincs ínyükre ez a megoldás) titkos szavazással leváltották az igazgatót. S hogy ne legyen olyan egyértelmű, nemcsak a - ha úgy tetszik - sajátjai, azaz a Magyar Közösség Pártja fordult ellene, hanem a leváltásához nyilván kellettek a független képviselők szavazatai is. Az utólagos elemzéseket mindenki magának elkészítheti.

Egy dolog azonban nagyon is nyilvánvaló: már senki nincs biztonságban csak azért, mert egy párt tagja. Ha alkalmatlannak bizonyul, vagy valamiképpen nem felel meg az elképzeléseknek, akkor bizony azt úgy kitúrják, mint annak is a rendje. Ez pedig semmi mást nem vetít előre, mint a párt szakadását. Amit persze egyesek azzal fognak magyarázni, hogy ezzel még inkább erősítik-egységesítik. Ki tudja, mi játszódhatott le egyes képviselők fejében? Mi alapján hozták meg döntésüket? Kit mi motivált arra, hogy leváltsák Kulich Lászlót? Győzött a politika vagy józan paraszti ész?

Lehet, hogy ezekre a kérdésekre sosem kapjuk meg az őszinte választ.

Most már remélhetően elcsitul az egész mizéria és nyugodt mederben folyhat a város élete. Hiszen végtére is, ennek kell(ene) lennie az irányító erőnek.

A bejegyzés trackback címe:

https://vizcsepp.blog.hu/api/trackback/id/tr545681470

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása