adamisanna01.jpg

Ha csak annyit említünk, hogy Gyöngyhajú lány, Petróleumlámpa, Ringasd el magad, vagy éppen a Valaki mondja meg, akkor nyilván sokakban feltörtnek ifjúságának emlékei. Mindezen és sok más világslágerrá vált dal szövegéért Adamis Annának lehetünk hálásak. Talán kevesen tudják, de Anna a felvidéki kisvárosban, Gútán született és élt hároméves koráig. Büszkék erre a városlakók, olyannyira, hogy még 2008-ban Pro Urbe díjjal tüntették ki, amit nemrég vett át a művésznő egy valóban megható, megindító és ünnepélyes keretek között.

Felejthetetlen és egész életre szóló élmény volt találkozni az élő legendával, a fantasztikus és nagyszerű emberrel, előadóval, szövegíróval és költővel. Felsorolni is lehetetlen mennyi sláger született kreatív elméje által. Gútaiak méltán büszkék lehetnek híres szülöttükre, aki mindvégig megmaradt annak az egyszerű embernek, aki mindig is volt. Holott elképesztő sikerekben volt része, mégsem szállt el, és a földön való járást nyilván a jogi egyetem elvégzésével is erősíteni kívánta.

Ami miatt most mégis említést érdemel, az a hihetetlen embersége és meghatottsága, amit az egynapos - nyilvánvalóan kimerítő - városlátogatás alatt volt tapasztalható. Nyitott volt, érdeklődő és folyamatosan ontotta magából a frappáns megjegyzéseket és válaszokat. Közel a hetvenhez is irigylésre méltó természetességgel és elevenséggel abszolválta a napot, zokszó nélkül viselte a megterhelőnek tűnő túrát Gútán.

A nap folyamán megtekintette a várost, sokat beszélgetett vendéglátóival, Horváth Árpád, polgármesterrel, Koczkás Beáta alpolgármesterrel, valamint Gőgh Mihály, városi képviselővel. Anna nem egyedül jött, küldöttségében ott volt Németh "Nyiba" Sándor egykori olimpikon is, aki az este még egy kedves verssel is köszöntötte a kitüntetett dr. Adamis Anna dalszerzőt.

S amikor az estéről teszek említést, akkor valóban egy felejthetetlen zenei élményről számolok be. Az Alma Art művészeti társulás Életem lemeze címmel méltóan tisztelgett Adamis Anna munkássága előtt. Talán csak maga a művésznő tudja, milyen emlékek kerültek felszínre, milyen érzelmek kerítették hatalmába. Nem szólt, csak figyelt, és együtt dúdolta a fellépőkkel az ismert szerzeményeket. Családias fogadtatásban volt része, s ezért hálás szívvel gondol szülővárosára, Gútára.

Talán nem önzőség azt kívánni, mélyen tisztelt művésznő, hogy szívesen látjuk Önt ismét nálunk, Gútán, Felvidék ezen csodás szegletében.

Erőt, egészséget, Adamis Anna! Köszönjük a sok szép dalszöveget, verset, amiket szívünkbe rejtettük, mint a legféltetettebb kincset!

fotó: Borka Roland

A bejegyzés trackback címe:

https://vizcsepp.blog.hu/api/trackback/id/tr495336442

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.